konyv5 | home

Bérczes László – Talált ember

"Nincs próbamódszerem, nincs életreceptem. Nincs ideológiám, nincssenek kész formáim, amibe kapaszkodhatnék."

"Isten. Én igazából mindig az embert kerestem, nem az Istent. Azt is mondhatjuk, Laca, hogy az emberben keresem az Istent. Az embert csodálom, az emberben hiszek, hozzá imádkozom. "

Kovács Lajos

1999 tavaszán Bérczes László azt mondta egy próba után Kovács Lajos színművésznek: "Írjunk egy könyvet!". Ez a könyv ennek a mondatnak és rengeteg beszélgetésnek az eredménye. Kőkemény önbírálat és derűs önmarcangolás jellemzi. Kovács csapongó, de pontos, néha-néha már bántóan őszinte gondolatait Bérczes jegyezte le, öntötte formába. Érzékenyen nyúlt a kapott anyaghoz: nagyszerűen ábrázolja a néha vad és botrányos, néha kétségbeesett, néha gyermekien ártatlan cselekvések mögötti embert.

A Bárka Színház megnyitására felajánlott gesztusból ötvenöt évesen, megpróbálta lefutni a maratoni futamot. A könyv egyszerre szól a futamra való készülődésről, és írja le az életét.

A mozaikos formába szedett történetek közti üres foltokban kirajzolódik Kovács, az ember.

A talált ember. Az önmagára talált, majd önmagát eldobó, elégető ember. A kereső ember.

Az előrenézés és a visszatekintés találkozik – és ezek metszetében pedig ott áll Kovács, akiben féktelen diszharmónia és békétlenség van, mert nem áll össze a világ, és benne saját maga. Illetve néhányszor igen – és ez életfogytiglani reményt ad neki. Tudja, hogy előbb utóbb kikeveri "azt" a színt, legyen szó akár egy szerepről vagy magáról az életről.

Kovács Lajos őszintén mesél a megélt poklairól, menedékeiről, kerülőútjairól, megfutamodásairól – iróniával közelít a múltjához, de soha nem egy kiábrándult ember képét festi, sőt! Kovács a makacs optimizmus, a vad élni akarás és az önmagát mindig vizsgáló, megújító ember mintája.

Veres Fruzsina

~ beszélgetőkönyv ~

"Egy pillanatra sem veszítettem el a magamba vetett hitet. Tudtam, hogy várnak, hogy dolgom van, hogy végre kell hajtanom azt, amire csakis én vagyok képes. De rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok tökéletes példány. Ezek a szembesülések, kisülések adott pillanatokban menekülésre késztettek. "

Kovács Lajos nagyszerű arányérzékkel érzi, amikor túl sok valami. Amikor érzi, akkor még kicsit feszíti a húrt, majd irányt változtat. Nem ismer egyszerű megoldást, legyen szó akár esőcsatornán való lecsúszásról, szövegtanulásról, utazásról. Épp így a pihenésben sem – nagy volumenű visszavonulások és visszatérések váltják egymást. "Átutazás saját magától saját magáig".

Néha megindítóan szemérmes: a macskájához fűződő bensőséges viszonyában, amikor Buzi (igen, a macska) tanítja, a feleségéhez való ragaszkodásában, amely akkor is ragaszkodás volt, amikor éppen nem volt az (a harmincadik házassági évforduló szokatlan és különleges megünneplése, az újraházasodás), amikor vizionálva hazastoppol a családjához esténként.

Néha pedig "lábujjtól a fejtetőig tisztának, gyönyörűnek, boldognak" érzi magát.

"Ilyenkor minden egyszerű, magától értetődő. Nem történik más, mint az előző vagy a következő napon. Csak valahogy az enyém az a nap."

Az ajándékba kapott pillanatok hétköznapi csodája hatja át a könyvet: ahogy a ruhatáros bácsi sepregetéséből filozófia lesz; ahogy beavatódunk a cintányéros lét rejtelmeibe, nem várt buktatóiba; ahogy temetési szertartást tart egy Trabantnak, amint illik: virággal és búcsúszóval.

A másik fontos szál, ami átszövi a könyvet: a maratoni futam. Válaszokat kapunk arra, hogy miért fut az ember, mi az, ami fontos, ami nehéz, tanúi leszünk annak, hogy egy többnyire nehéz természetűnek gondolt ember milyen kitartással és odaadással fut – másokért. Van egy holtpont. Van egy pont, amikor az ember összeesik, és nem bír tovább menni.

Kovács Lajos története épp ettől lesz fontos és példaértékű: ő mindig lábra állt, és nem számított milyen mélyen van, tudja, hogy van egy másik pont: "amikor már csak röhögni lehet."