top of page

Vígjátékok Kolozsváron 

A Comedy Cluj tematikus filmfesztivált idén hatodik alkalommal, október 10. és 19. között lehetett végigkövetni. Az esemény sajátossága, hogy kizárólag vígjátékok bemutatására fektette a hangsúlyt. Európában az ilyen jellegű fesztiválok között a legnagyobbként tartják számon, nem hiába, hiszen eddig több mint hatszáz filmet vetítettek a rendezvény keretén belül. Továbbá a filmek mellett, az előző évekhez hasonlóan, az érdeklődök részt vehettek különleges eseményeken és találkozhattak a filmek rendezőivel, színészeivel, producerekkel, kritikusokkal stb. A rendezvény céljaként volt számon tartva, hogy jobban megismertesse a nézőkkel a műfaj sajátosságait, de emellett, természetesen az is, hogy szórakoztassa az érdeklődőket.

 

Idén nagyon változatos volt a filmek felhozatala, a kilenc napos rendezvényen 192 filmet vetítettek 38 országból. A bő kínálat miatt a választás sem volt könnyű, döntésemben fő nézőpont volt a filmek nyelve és a vetítések ideje.Elhatároztam, hogy elsőként magyar filmet nézek meg. Idén csak kettőt vetítettek, a Megdönteni Hajnal Tímeát és az Isteni műszakot. Utóbbi mellett döntöttem. 
A film 1992-ben játszódik a délszláv háború idején. A történet középpontjában Milán áll (Ötvös András), aki átszökik Magyarországra és eltökélt szándéka, hogy barátnőjét, Tanyát is kihozza valahogyan az országból. Egy zöldségesnél vállal munkát, itt találkozik a mentősként dolgozó Fék doktorral és Kis Tamással, akikhez rövidesen csatlakozik. Milán hamar rájön arra, hogy társai időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, hogy némi pluszpénzhez jussanak. A pénzre neki is szüksége van barátnője kiszabadításához, így alkut köt társaival.
 
A film egyetlen, jól végigkövethető cselekményszálon fut, környezete a 90-es évek hangulatát idézi. A humoros jelenetek és beszólások mellett a különböző film stílusok váltakozása teszik a filmet szórakoztatóbbá. Az Isteni műszak rengeteget köszönhet színészeinek is, a legszerethetőbb karakter talán Fék doktor (Rába Roland), aki mindenre tudja a választ és minden esetben helytáll. A produkció nem lenne teljes az őrült Kis Tamás (Keresztes Tamás) nélkül sem, akinek karaktere, akárcsak a film többi szereplőjének, pontosan kidolgozott, jól megformált.
 
A témához remekül illik a film hangulata, a fröccsenő vér, a mentőautóban haldokló emberek, az aluljáróban élő drogos hajléktalan vagy az eutanáziáért könyörgő balesetet szenvedett motoros, amelyek mind hozzájárulnak a film morbidságához. Ezt a morbid hangulatot legjobban a film utolsó jeleneteiben lehet érezni, a két főszereplő, Fék doktor és Kis Tamás halálakor nem tudtam eldönteni, hogy sírnom vagy nevetnem kellene.  Az alkotás morális üzenete is jól érzékelhető, játszhat Istent az ember, dönthet mások életéről?  Egy biztos, a film teljesíti, amit ígért.

Egy másik általam megnézett film a francia Jacky au royaume des filles, magyarul Jacky a nők országában. A történet Bubunne köztársaságban játszódik, ahol a nők uralkodnak, a férfiak pedig fátylat hordanak és végzik a házimunkát. A film fő cselekményszála az, hogy a filmbeli női diktatúra vezetője, a generális bált rendez lányának, az ezredes nőnek, aki így szeretne férjet találni magának. A főszereplő, Jacky egyfajta Hamupipőke a fordított történetben, bármit megtenne annak érdekében, hogy eljusson a bálba, mert titokban szerelmes az ezredes nőbe, és legnagyobb álma, hogy ő legyen a köztársaság „nagy bolondja”, ami végül sikerül neki.

 
A Jacky a nők országában egyfajta szatirikus ábrázolásmódja a férfiak által kormányzott, nőket elnyomó rendszereknek. A történet felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire természetesnek vesszük és elfogadjuk ezeket a rendszereket. A nemek felcserélésével abszurd helyzetek alakulnak ki, a film végére pedig rájöhetünk, hogy ezek a helyzetek csak azért abszurdak, mert az ellenkezőjéhez szoktunk hozzá.
 
A bizarr jelenetek keverednek a humorral és a vicces fordulatokkal, amelyek élvezhetőbbé teszik a cselekményt. Filmnézés közben végig az az érzésem volt, hogy ez annyira rossz, hogy már jó. A végső jelenet pedig, amikor kiderül, hogy az ezredes nő valójában férfi, igazán pontot rak a film végére.

 

Serilla Mónika

A francia és magyar filmek mellett sor került egy 2014-es norvég filmre is. A Kraftidioten (Az eltűnés sorrendjében) egy norvég falú lakosának, Nils Dickmannak a történetét mutatja be, akinek fia egy drogbanda áldozatául esik. Mivel a rendőrség nem hajlandó nyomozni az ügyben, Nils Dickman úgy dönt, hogy igazságot szolgáltat, és sorra megöli azokat, akiknek közük volt fia meggyilkolásához.
 
A cselekmény nagyon lassú tempóban halad, a két órás film első felében nagyon unatkoztam és afelől is kétségeim támadtak, hogy jó filmen ülök. A történet inkább emlékeztetett horrorfilmre, mintsem vígjátékra. A nyomott hangulaton kissé változtat a drogbanda vezérének megjelenése, aki talán a leghumorosabb karakter ebben a filmben. Vele ellentétes karakter a másik negatív hős, a szerb gengszter csapat főnöke, aki amolyan régimódi maffiózóként jelenik meg a filmben.
 
A cselekmény előrehaladtával egyre inkább akciófilmessé válik a történet, amely a film végén lezajló lövöldözésben csúcsosodik ki. Az eltűnés sorrendjében valójában egy gengszter paródia, rengeteg vérrel és morbid humorral. Ez a humor sokkal durvább, brutálisabb, mint például az Isteni műszakban, így számomra kevésbé volt szórakoztató. Viszont pozitívum, hogy a cselekmény nem annyira előrelátható, nem egyértelmű, hogy a főszereplő bosszúhadjárata végül sikeres lesz vagy sem.

 

Ezzel ellentétben a What If romantikus vígjátékban már a film kezdetén sejthetjük, hogy a történet hogyan végződik majd. A cselekmény a két főszereplő Chantry és Wallace ismerkedésével kezdődik. Wallace nemrég esett át egy szakításon, így örül, hogy találkozott valakivel, akivel érdeklődési körük azonos. Csakhogy hamarosan kiderül, hogy Chantrynek barátja van, így felmerül a kérdés, hogy lehet csak barátság egy férfi és egy nő között? A film végén kiderül, hogy erre a válasz, hogy nem, hiszen a két főszereplő, természetesen egymásba szeret. Sokat, köztük én is, csak a főszereplő miatt nézték meg a filmet. A Harry Potterből jól ismert Daniel Radcliffe most játszott először olyan filmben, amelynek cselekménye a jelenben történik. 
Isteni műszak

Isteni műszak

Jacky au Royaume des Filles

Jacky au Royaume des Filles

Kraftidioten

Kraftidioten

What if

What if

  • Facebook B&W
  • Twitter B&W
  • Instagram B&W

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com

bottom of page