
COOL TOUR-ALL
BLOG A KULTÚRÁÉRT, A MŰVÉSZETEKÉRT


Kiértékelők
Az utóbbi hetekben Kolozsváron mindenhol James Blunt arcával találkozhattunk a plakátokon. A TIMAF kiváló szórakozást ígért arra a koncertre, amely a legújabb sportcsarnok avatóünnepségeként szolgált. A jegyek magas árának ellenére több, mint hatezer ember volt kíváncsi a brit énekesre, október 31-én.
A beígért nyolc órai kezdés, mint ahogyan azt már megszokhattuk a koncerteken, elmaradt. James Bluntra kicsivel több, mint egy órát kellett várni, addig, a terem elhelyezése miatt, kényelmesen, ülve nézhettük végig a Battle of the bands verseny nyereményének átadását, és az elő zenekar fellépését. Josh Record helyett, általam ismeretlen okok miatt, a Les Elephants Bizarres román együttes szórakoztatta a közönséget.
James Blunt- A kolozsvári holdra szállás
Valamikor kilenc óra után elérkezett a várva várt pillanat, James Blunt és bandája óriási tapsvihar közepette megjelent a színpadon, asztronauta jelmezben. Később pedig megtudhattuk, hogy a jelmez valóban asztronauta jelmez, amely a Moon Landing című album tematikájához passzol, bár az énekes szerint ebben a szerelésben inkább villanyszerelőknek néznek ki, mintsem asztronautáknak.
James Blunt románul köszöntött mindenkit, majd néhány dal eléneklése után hamar kiderült, hogy a brit énekest és dalszerzőt nemcsak kiváló hanggal, hanem remek humorérzékkel is megáldották. Rövidesen előkerült az ikonikus ukulele gitár, amely a Poscards című számot tette ismertté és közkedvelté. Ez a dal az, amelyet az új albumról talán mindenki leginkább kedvelt, hiszen a szám közben a nézők, mit sem törődve a szigorú biztonsági előírásokkal és szabályzattal, elhagyták ülőhelyüket és a színpad elé szaladtak.
A továbbiakban elhangzottak az énekes legnépszerűbb dalai is. A Goodbye my lover és a You’re beautiful című számokat James Blunt a közönséggel együtt énekelte, mindezt hangulatos fényeffektusok kíséretében, amelyhez a nézők világító mobiltelefonjaikkal is hozzájárultak.
A koncert legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a brit énekes leugrott a színpadról és a rajongók tenyértengerében a terem sarkáig is eljutott.

Készítette Serilla Mónika



Készítette Serilla Mónika
Serilla Mónika
Néhányan a nézők közül felírták az 1973 dal címét egy papírra, így próbálták ösztönözni James Bluntot a szám eléneklésére, amely meghallgatásra talált a koncert végén.
James Blunt romániai fellépése annak a világkörüli turnénak a része, amely a Moon Landing című albumot népszerűsíti, amely a brit énekes karrierjének negyedik albuma. Az 1974-ben született énekes kétszer nyert a Brit Awards-on, ugyancsak kétszer MTV Video Music Awards-on, és öt alkalommal jelölték Grammy-díjra.
